Az Isten dicsőségét szolgáló ének annyit ér és annyi lelki hasznot nyújt, amennyire Isten Igéje szólal meg.
A költő és a művészi kifejezés formái is csupán eszközök lehetnek Isten kezében, aki ezek által is formálni akarja az övéit, hogy helyreállítsa bennünk a bűntől bemocskolt istenképmás eredeti, tiszta vonásait, benső harmóniáját.
Az ének bibliai alapigéje: 1Sám 3,1-10 (lentebb olvasható).
Az ének: VÁLASZ, felelet, a bennünket megszólító Istennel folytatott beszélgetésünkben. Ebben a válaszban is annyi a hiteles és a valóban építő, ami benne nem puszta emberi csacsogás, hanem (talán éppen akkor, amikor a legszemélyesebb panaszomat vagy hálámat mondom el benne), a bennem is megszólaló Krisztusnak beszéde.
Csak akkor van az Igének gyógyító ereje, csak akkor tündöklik fel a hallgató szívében az élő Isten valóságos és teljes dicsősége: ha alázatosan közeledünk a Szentséges Isten felé, és hagyjuk, hogy ő szóljon hozzánk, hogy a Szentlélek Isten megelevenítse azt számunkra, s akkor "dicsőséged úgy még szebben tündökölhet"...
Francia költő és drámaíró Pierre Corneille szövege, dallama őscsíráját már Kálvin Strasbourgban megjelent zsoltárkiadványában találjuk, Marót Kelemen 3. zsoltárának hatsoros dallamában. Végső formáját Hannoverben látjuk megjelnni 1648-ban.
Dallamát tekintve 2-féle variáció van: a német, és a francia. Énekeskönyvünkben szereplő dallama francia közvetítésből átvett.
Johann Sebastian Bach a dallamot egyszerű, kilenc variációt magába foglaló hatalmas orgonapartita formájában feldolgozta.
1 Sám 3,1-10: Az ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már meggyengült, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt ki, és Sámuel ott feküdt az Úr templomában, ahol az Isten ládája volt. Az Úr szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az Úr Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! Sámuel még nem ismerte az Urat, mert az Úr még nem jelentette ki igéjét neki. Az Úr azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az Úr szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.
Szöveg: Pierre Corneille (Franciaország, 1606-1684) Fordította: Áprily Lajos (Brassó, 1887 - Budapest, 1967)
Dallam: Hannover, 1648